Elérkezett a nagy nap, ma végre ráülhettem az én szépségemre.
Kicsit saras volt a talaj, ezért bementünk a lovak közé a karámba. Először Szandra lovagolt rajta, le kellett kicsit mozogni, mielőtt én, mint kezdő ráülök. Jaj nagyon izgatott voltam.
Az igazat megvallva, kicsit meg is voltam szeppenve, mert fogalmam nem volt, hogyan fogok felszállni a lóra a földről. Szandra nagyon jól mutatott a lovamon, mondta is, hogy kényelmes a háta a magas marja miatt, még a végén megbánja, hogy eladta, mert temperamentumos egy paci. (nana, én már vissza nem adom! :) *szerk.)
Szandra leszállt, feltette Marilynre a futószárat és mondta, hogy üljek fel.. ajjaj... de hogy??
De aztán, mily' csodás az emberi szervezet, az adrenalintól volt szerintem, de fel tudtam szállni a lóra a földről.. én.. egyedül... juhuuuuuu! :D
Na most aztán tényleg izgatott lettem, ülök a saját lovamon. Isteni volt! Próbáltam ügetni is vele, de az még nem ment így nem erőltettem. Sétálgattam a pacimmal, és akkor eldőlt... míg élek én már lovazni fogok, kész, végem, megfertőzött. Végleg. Olyan ez, mint amikor valaki szerelmes lesz, izgatott vagy, gombóc van a gyomrodban és arra vágysz, hogy még még még vele legyél.. Na ez a lovas lét, pontosan ilyen! Elmondhatatlan, leírhatatlan.
Alig várom a tavaszt, a nyarat, hogy megtanuljak lovagolni és mehessek terepre is Szandráékkal, a saját lovam hátán.
