Nos, folytassuk ott, ahol abbahagytam az előző posztot :)
Szóval, ha sikerült a pacinkat kivezetni a karámból és kikötni megfelelően, akkor jöhet a felszerszámozás előtti művelet, a lecsutakolás, lepucolás.
(A lovak letisztogatása nem csak higiéniai dolog, tulajdonképpen ha nem eszméletlenül koszosak, akkor semmi jelentősége a tisztaságnak. Inkább a nyergeléshez, munkára való felkészítéshez és a lovunkkal való személyes kapcsolat elmélyítéséhez van köze.)
Fogjuk magunkat és odaballagunk a ládához, amiben az eszközöket tartjuk. A lovam ilyenkor már fura fejjel néz rám és méreget, hogy mit is akarok. Megfogom a sárvakarót, gyökérkefét, szőrkefét és elindulok a pacimhoz. Aha... most jön a java.. a pacim táncikálni kezd, vajmi kevés esélyt adva arra, hogy hozzáérintsem a kefét. Hiába nyávogok a feje mellett, hogy "hééé, áll a paci", vagy hogy "maradj már pacikáááám, nem bántalaaaaak", úgy tűnik még idegesebb ettől a hangtól.
(Pár ilyen eset után rájöttem, hogy ha a tisztitás megkezdése előtt, megmutatom a kefét a pacimnak, akkor megszagolja és sokkal nyugodtabban viseli a műveletet. Érdemes ezt más lovaknál is megpróbálni)
Rohangálok körülötte, mint a félőrült, néha sikerül hozzá érinteni a kefét és talán le tudok húzni egy porcsíkot.. Nem adja könnyen magát.. Ha nem vagyok elég gyors, a feneke mögé kerülök, ami nem túl vidám, ha számításba vesszük hogy bármikor belém rúghat, ha akar.. ilyenkor kellenek a macska reflexek (amik nekem nincsenek :-P )
(Akármennyire is bízunk a lovunkban, soha ne álljunk mögé, maradjunk rúgási zónán kívül, mert nagyon veszélyes!)
Kb 20 percembe telik, mire körbe-körbe rohangálva a lovam körül sikerül az EGYIK eszközzel lepucolni.. banyek, maradt még 2... és a pata kikaparásáról még nem is tettem említést, de szerintem ebben a helyzetben ez egy életveszélyes manőver lenne :) Tehát, ősszegezve, az egész művelet, ha nagyon alaposak vagyunk nem több 15 percnél, lehetne nyergelni.. Ez esetben, egy eszköz volt 20 perc, még van kétféle kefe, az még plusz 40 perc.. azaz 1 óra mire lepucolom a lovam.. valljuk be ez nem valami meggyőző. Próbálkozom répával, hátha rájön, hogy kefélésért répa jár.. - hm.. ez kicsit félreérthető lett, na de lovas körökben senki nem érti másképp, mint ahogy gondolom :D - De a ló elég fifikás, a répát megeszi, a kefe elől eltáncol... és én csak állok mint egy birka, hogy most mi legyen.. persze kapom a tanácsot hogy kiabáljak rá, de nem merek, félek, hogy megbántom... hiszen lelke van... persze nekem is és már eléggé el vagyok kenődve... és mintha csak megérezné, hirtelen megáll és engedi a tisztitást. Hurrrrááá!! SIkerült! Áááááááá!! Basszus, de fáááááj! Nem, nem az élet, hanem hogy rálépett a lábamra, méghozzá a patkolt patájával, az én icipici lábamra... Ez térden aluli manőver volt.. A körmöm tuti olyan lesz, mint egy kifestő könyv, Őpacisága pedig vigyorogva veszi tudomásul, hogy most nem biztos, hogy alaposan le lesz pucolgatva.
(Soha ne hagyjuk, hogy a lovunk döntse el, mikor mit csinálunk, vagy épp nem csinálunk vele. Ha nehéz is, végig kell vinni az akaratunkat, ha sok időbe telik, akkor is. Mert különben mindig az lesz, amit ő akar. Ő egy 500 kg-os állat, ha nem tudjuk megmutatni neki, hogy mi vagyunk felette a hierarchikus piramisban, akkor bizony nem sok esélyünk van)
Na de engem sem faragtak ám pillecukorból, nem hagyom magam, csak azért is lepucolom!
