Azt hittem rosszabb napjaimon, hogy ez a bejegyzés sosem fog megszületni. Na nem azért, mert nem hittem abban, amit megtanulhatok, hanem mert tényleg egy elég nehéz természetű lóval kezdtem a "lovas pályafutásom". Valljuk be, kezdő lovas, "agyas" lóval nem a legjobb kombináció. Sokat szomorkodtam egy időben, hogy mi sosem leszünk összhangban, sosem lesz kedves, bújós, paci - utóbbit még el is tudnám fogadni, nem egyformák a lovak sem, ahogy az emberek sem, - és néha megfordult a fejemben, igen, hogy lehet el kéne adni olyan gazdának, aki megfelelően tudna vele foglalkozni, mert már már magamban kerestem a hibát - ami egyébként így is van, mert ha egy ló nem jól kezelhető, akkor az a nemfoglalkozás, ill. a lovas hibája, úgy gondolom -.
Szóval sokszor nem voltam felhőtlenül boldog lótulajdonos.
Nyáron, június végén, július elején másfél hétig minden nap tudtunk dolgozni, amíg a lányom a nagymamánál nyaralt, és már-már elindult köztünk valami.. Ha néha nehezen is, de már tudtunk együtt dolgozni. Aztán jött a törés, és összességében 6 hétig! nem tudtam Marilynnel foglalkozni. Bántott a dolog, és dühös voltam, mert ennek voltak jelei is.. Nem engedte magát megfogni, mint ahogy az elején sem - ugye már magától odajött ha meglátott az utóbbi hetekben, nem kellett hajkurászni - , amikor nyergeltem undok volt, és munka közben nem figyelt rám. Azt kell mondjam, meg is érdemeltem, maximálisan, hogy így viselkedjen. A múlt héten, hogy elkezdődött a suli, már újra lett időm a pacimra, elkezdtük újraépíteni, amit elrontottam. Futószáras munkával kezdtük, mert a kisasszonyban dúlt az energia, ilyenkor nem tanácsos könnyű munkára fogni nyereg alatt :)
Vasárnap már a futószár után kicsit rá is ültem, nyugodt volt, figyelt, így úgy döntöttem, hogy ma telibe lovagolok egyet. Az idő szép volt, visszajött a meleg is, pont lovagló idő volt.
Mentem be hozzá, megvárt, könnyen kivezethető volt... nyergelésnél is nyugodtan állt, sőt, még az ínvédőket is simán, minden toporgás nélkül tudtam rátenni. Patáit szépen feladta.
Bementünk a nagy karámba, elkezdtünk bemelegíteni. Szépen követte az "utasításokat" azaz reagált a szár és csizmasegítségekre.
Aztán elkezdtünk ügetni, tettünk 5 nagy kört folyamatosan. Pici jelek is elegek voltak, nem állt meg egyszer sem. Aztán bevittem középre és a 8-asokat kezdtük lovagolni. Életemben először próbáltam ezt meg Marilynnel Szandra tanácsára, hogy hajlítsam a lovat, elengedettebb lesz, ez a gyakorlat jó erre. Először csak lépésben megmutattam, mit szeretnék, majd ügetésben csináltunk 6 nyolcast, és egyszer sem állt meg.. Aztán a nyolcasok közben... valahogy eggyé váltunk, éreztem minden mozzanatát, a fülei hátul, csak rám figyelt, éreztem, hogy támaszkodik és hogy nem feszült, ideges, mint általában munka közben, és hogy ő is akarja. Valahogy, csak ő meg én voltunk és azt vettem észre, hogy én fáradok el, és nem az ő kedve hagy alább.. Tökéletesen összhangban voltunk. Fantasztikus érzés volt! :)
Amikor olvasgattam, hogy "eggyé kell válni a lóval, együtt szuszogni vele", kicsit olyan szirupos, lovas élménynek hittem, már már túlspilázott dolognak.. De ma.. Ma belekóstoltam, hogy mi is ez, hogy létezik, hogy igen, köztünk is meg lehet ez a csodálatos dolog, amit csak és kizárólag az érez, aki szívvel lovagol :) (Márpedig szívem hatalmas van, rutinom kevesebb, de majd csak utol érem magam)
Mentünk még a nyolcasok után pár kört ügetve, de sajnos leesett Marilyn jobb lábáról a patkó, így leszálltam róla, nehogy megsérüljön a lába. Így kell hirtelen véget vetni az eufóriának... (legalább is egy időre, mert utána még órákkal később is vigyorogtam, sőt, ahogy írom ezt a bejegyzést, még most is vigyorgok :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése